2015. július 22., szerda

Balaton Sound élménybeszámoló

Gondoltam írok egy kis élménybeszámolót a Balaton Soundról, ha már hősiesen végigbírtuk csütörtöktől hétfőig. Nem kevés munka volt benne, de összejött... :D

Az első és legfontosabb, hogy hihetetlen volt a hangulat, mind az apartmanban, mint lent a Soundon.
Kezdjük ott, hogy egy csodás apartmanban szállhattunk meg kb 150 méterre a Sound bejáratától. Ezért egy újabb köszönet jár kedves ismerősünknek, ezer hála neki!
 

Aztán ami még sokat hozzáadott az élményhez:
 Muszáj kiemelnem a bátyámat, aki ilyen finomabbnál, finomabb dolgokat készített:

1. Strawberry margarita:

2. Jegeskávé a nehéz reggelekhez, amik igazából szinte délutánok voltak:


Aztán ott volt a szépséges felesége is bátyámnak, akivel és akin (hihi) kiélhettem a sminkelési vágyaimat, úgy, hogy teljesen rám bízta magát és utána még tündökölt is. Hát nem kész mennyország? :) Ezt elfogadnám többször is őszintén szólva. Sokszor unalmas magamat sminkelni otthonra, vagy munkába.... Sokkal jobban szeretem, ha valami extrémebb sminket készíthetek másnak!



Sőt ott voltam én is! 
Bettike magát is kisminkelte a Balaton Sound Official -ra és ez lett belőle!
 

Itt már őszintén szólva nem sok kedvem volt a szememmel sz*rakodni, ezért műszempilla, egy kis árnyalás a szemhéjon, na meg persze highlighter az arcocskámra, plusz egy lehelletnyi a szám V vonalához és kész is! A számon pedig a ‪#‎MAC‬ ‪#‎SushiKissLipstick‬ van, iihhimáhádohom! :D (sajnos ezen a telós képen annyira nem jön ki a színe de képzeljétek oda) :(
A legtöbb időt nekem mindig a szemek kisminkelése viszi el, annyit tudok szötyögni ott, hogy hihetetlen, ezért ez már áldás volt!

Természetesen ott volt az én kis szívem is, nélküle nem lett volna az igazi:



Hát ennyi lett volna nagy vonalakban a fesztivál, ami örök élmény marad számomra bármennyire is szidják mindenfele. Hülyék mindenhol vannak és lesznek is... Sajnos
Az előadók közül hiányoltam mondjuk egy kicsit több énekes fellépőt a nagy színpadról, de az esti "pömpölős" (drága szívem nevezte el így ezt a fajta zenét :DD ) DJ-k hozták a formájukat és rettentően jó volt!

Egy kis látvány:




Nagyon meleg van, így nem nagyon sminkelem magam, ezért blogposztok se kerültek nagyon fel... sorry, de lefolyik minden a zsíros bőrömről, így elég nehéz :S
ezértutálomazsírosbörömet....blööö

Puffog és alszik! Jóét!
Egy kis vicces kép estére:



2015. július 16., csütörtök

Balaton Sound - átalakítás!

A Balaton Soundon volt szerencsém egy gyönyörűen szépséges barátnőt kisminkelni, ami számomra mindig hatalmas élmény, mert egy idő után mindenki kíváncsi mennyit bír másokból is kihozni és fúrja az oldalát a kíváncsiság... :)
Szuper volt a hangulat a társaság és végre volt idő, volt alkalom is, hogy egy dögösebb sminket készítsek másnak!


Kiindulási terv nem sok volt, csak szerettem volna valami ütős, sötét füstös szemet készíteni neki a világító zöld szemeihez, de azért összefoglalva:

1. Buli van, erős smink kell

2. Zöld szemek - muszáj füstösíteni, valami sötét szürkés, feketés színnel
(Woow-tényleg világít!!!) Szóval ehhez a remek sminkhez, kellett is a remek alapanyag! :P

3. Ami nekem nem áll jól, ki kell próbálni rajta
Kb. ezek voltak a szempontok, drága bátyám nagyon kedvesen és érdeklődően fel is tette eme kérdést, amire ezek voltak akkor is a válaszok, legalább is úgy emlékszem.... :)


Amit felhasználtam:
Too Faced - Semi Sweet Chocolate Bar
Catrice - Waterproof eyeliner
Makeuprevolution - Golden Sugar Blush Palette (kontúrozáshoz)
Catrice - Matt Bronzing Powder (Darker Skin)
Nyx - HD Photogenic concealer (01 Porceleine)
Catrice - Ultimate Stay  Irrcorrablly Pink (vagy valahogy így :D)

(Az alapozást és a szemöldökét magának csinálta)





A sok dicséret, amit kapott.... megérdemelte! :)


Várom a véleményeket, írjátok meg nyugodtan!! 
Puff, pufff


2015. július 6., hétfő

Too Faced - Semi sweet Chocolate Bar smink

Már említettem, hogy külföldön elég nagy kultusza van a smink termékeknek, itthon ez még igencsak gyerekcipőben jár. Bármennyire meglepő ez így van. Amíg nem foglalkoztam ezzel komolyabban, fel se tűnt nekem milyen must havekhez nem juthatunk itthon hozzá, amik külföldön minden bloggernek vagy sminkelni vágyónak a fiókjában megtalálható alapdarabnak számít. Itthon epekedek folyton a jobbnál jobb szemhéj paletták, rúzsok, kontúrpaletták, alapozók, pirosítók, bronzosítók stb. után, de szerencsémre bátyámék nemrég voltak kint Amerikában. Egyből tudtam, hogy meg fogom kérni őket, hogy nézzenek be nekem a Sephorába (ez egy itthoni müllernek felel meg, csak kicsit nagyobban). Nagyon sokáig agyaltam, hogy mit hozzanak nekem, mert rendben van, hogy kint mindenki ezekkel rohangál, azért ezek teljesen más árkategóriában vannak. Őszintén szólva nem a mi, magyar fizetésünkhöz szabták ezeknek az árát, így én is csak két szemhéjpúder palettát rendeltem, nem kis összegért még így sem....

Az egyik a Too Faced-Semi sweet chocolate bar :


A színeket, amiket felhasználtam a sminkhez beszámoztam:

Az 1 színből tettem a külső szemzugba és innen kezdtem elsatírozni végig a mélyítővonal mentén. Ezután a mozgó szemhéjamra felvittem a 2-es színt egy másik ecsettel, majd a széleket egy leheletnyi 3-as színnel dolgoztam el. A végén a belső szemzugba pedig, a szinte fehér 4-es színt vittem fel és dolgoztam egybe a többi színnel, hogy átmenet képződjön.
Alulra szintén az 1-es színt használtam kívülre, elsatíroztam majd az átmenethez a 3-as színt használtam még fel.
A belső szemzugba még azért felhasználtam a csoda sok mindenre használható fehér jumbo szemceruzát is, hogy még inkább kinyissa a tekintetet.
És ekkor született meg a.... SMINK!!! :D




képmontázs


Remélem tetszett!
Írjatok nyugodtan, sok-sok szeretettel várom a véleményeiteket, vagy kérdéseiteket!
Puff-pufff


2015. július 2., csütörtök

Drogériás nude rúzs körkép

Gondoltam csinálok egy saját nude rúzs körképet, de csak drogériás termékekkel. Kicsit részletezem mik a tapasztalataim ezekről:



Essence - Cool nude és Essence - Come naturally: amikor ezeket beharangozták és mindenki odáig volt értük, gondoltam én is kipróbálom, ezért vettem is kettőt magamnak. A felső képből nekem az utolsó kettő van meg és hát, hogy is mondjam, ahogy a képen is látszódik, elég érdekesen festenek a számon. A Cool nude árnyalat még viszonylag viselhető, ám a Come Naturally konkrétan úgy áll rajtam, mint egy kihűlt vizihullán. :O
Ezeket egyszer felkentem, plusz még most egyszer a swatch érdekében és ennyi. Azt hiszem ezek tipikusan azok a termékek lesznek, amiket soha többet nem fogok használni, mert nem lehet egyszerűen. A többi árnyalatról nem tudok nyilatkozni, de ez amúgy is elvette a kedvemet a többi kipróbálásától. Ha ez nem lenne elég, akkor hozzáteszem, hogy abszolút nem is tartósak. Szóval teljes csalódás.

L'oreal - JLo's nude: ezt a rúzst nagyon szeretem, könnyed és tényleg nude finisht nyújt a számon, az egyetlen gondom vele, hogy ezt is elég gyakran kell újrakenni. Ennek ellenére azért inkább pozitív, mint negatív az élmény számomra.


Catrice - Be natural és Catrice - Better than nude: a Be natural árnyalat tipikusan azt a hatást nyújtja mint, amikor még régen menő volt lealapozni a szánkat és felkenni rákenni szájfényt vagy valamilyen másik nude árnyalatot. Nem rossz, nem rossz, mert azért az alapozós verziónál kulturáltabb sokkal, de én ezekért annyira nem vagyok oda. Volt már, hogy egy erősebb sminkhez felkentem, de a hétköznapokban nem viselném, pedig ezért szeretjük a nude árnyalatokat.... szerintem...
A Better than nude ennél viszont már sokkal jobb. Azt hiszem nekem ez vált be leginkább. Nagyon szép krémes az állaga felkenve és elég szépen pigmentált is, viszont az én szám színéhez pont illően, a megfelelő színt teszi rá, hogy természetesnek hasson. Szóval nekem ez a nyerő! :)
 



2015. július 1., szerda

TESZT: Maybelline - 24 HR Color Tattoo

Mondtam, hogy beszerzem....mondtam! :))
Kijelentem az idei nyár slágerét megtaláltam magamnak (persze a Naked3 és a Semi-Sweet Chocolate Bar mellett kizárólag).

Ahogy az előző posztomban is írtam nagyon megszerettem már első használatra a Pomegrate Punk színt és már a boltban is szemezgettem a Turquoise Forever-rel, de amikor tapasztaltam, hogy ez a szemhéjfesték ilyen tartós és jól pigmentált rögtön visszamentem megvenni a másikat is. Én mindkettőt 2100 Ft körül vettem, de szerintem megérte.
Ritkán talál az ember ilyen jó drogériás termékeket, de ha mégis érdemes lecsapni rá. Itt a nyár és szeretek ilyenkor kimerészkedni a megszokott rutinomból. Ez azt jelenti, hogy ráérek egész télen (meg még ősszel is) a jól megszokott barna, fekete, szürke, halvány nude árnyalatokat használni, ám nyáron érdemes ezeket lecserélni, izgalmas, vibráló színekre! Nézz körbe, hisz az egész táj, a környezet is erre invitál.
Tudom, hogy nehéz mert sokan olyan helyen dolgoznak ahol nem lehet feltűnő sminket hordani, mint például én is, de estére vagy hétvégére mindenképp vállaljárok be, mert meg fogtok lepődni mennyire feldobja a hangulatotokat, főleg, hogy rengeteg elismerő szót fogtok kapni érte.

Szóval vágjatok bele mindenképp, egy próbát megér!





A formula nagyon tetszik, könnyed, mégis nagyon ütős a színe. Egy narancssárga fejű lapos ecsettel vittem fel, amivel könnyen lehet ilyen krémes állagú dolgokat is eloszlatni (de akár az ujjaddal is felviheted). Összesen talán 2 réteget kentem fel és nagyon szépen mutatott. Van egy nagyon szép csillogása is, ami még pont nem túl sok, ám annál inkább elég (vagy mi... :D ).
Amit ajánlani tudok, hogy alapozzatok alá, mert a gél se jobb tartósságban, mint egy por állagú szemhéjfesték, neki is kell, hogy valamire rátapadjon. Ezáltal sokkal tartósabb lesz és nem is fog elmászni a helyéről.




Természetes fényben vaku nélkül: 



Természetes fényben vakuval: 




Itt megtaláljátok az előző posztomat, ahol bemutatok egy próba sminket a Pomegrate Punk színnel:
http://nancykeh.blogspot.hu/2015/06/maybelline-24-hr-cream-gel-eyeshadow.html