2015. június 29., hétfő

Serical Tejproteines hajpakolás

Megígértem, hogy ha eltelik egy kis idő, mióta használom a terméket és lesznek róla tapasztalataim leírom nektek. Úgy érzem most eljött az idő.

Először is sokaknak nem tetszik a nagyon erős édes illata, nekem igen. Van, aki azt mondja még napokig érzi a haján miután lemossa, hát nekem nem. Lehet ez amiatt van, hogy a vékony szálú hajam nem igazán tartja magában az illatokat, vagy fene tudja, de nekem ezzel nem volt bajom. Az első pár alkalommal, annak ellenére, hogy a használati javaslatban azt írják 20 percig fent kell hagyni, én jó szokásomhoz híven nem bírtam kivárni és kb. 5 percet ha fent volt. Ekkor nagyon tetszett a hatás, mert a hajam jól fésülhetővé vált és selymes lett a tapintása. Nagy változásokat még sem tapasztaltam, ezért rávettem magam, hogy adjak neki időt. Többször is fent hagytam 20-30 percig, ám mikor le akartam mosni, szinte rossz tapintása volt a hajamnak. Ne kérdezzétek miért, de abszolút nem tetszett az eredmény. Alig bírtam kifésülni is!

Szóval így, hogy már a felén túl vagyok, nem igazán tudom ajánlani olyanoknak, akiknek vékony szálú, töredezett hajuk van.
Pedig reménykedtem, hogy ez majd csodát tesz, főleg a kommentek alapján...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése